az én kis világom...

Sok éve már álmom volt eljutni Barcelónába, a városba, ami tele van
érdekes kultúrával, művészettel. Valamiért sosem sikerült eljutnom.
Vagy az épp aktuális útitársam kart máshová menni, vagy anyagi és
egyéb okok miatt más desztináció mellett döntöttünk.
De volt már olyan eset is, hogy szabadjeggyel (ún. agent ticket)
kimentem a pozsonyi  reptérre és nem fértem fel a járatra.
Nem  akart engem ez a város, egyszerűen nem juthattam el oda.
Mindennek oka van, hát ennek is...

De most, hogy állítólag a Ryanair nyitja a budapesti bázisát és indít
barcelónai járatot is, hozzá jutottam egy Budapest -  Barcelona -
Budapest jegyhez a legelső járatukra. Kalandos, hogy hogyan és miért,
ezt talán majd máskor elmesélem :)
Indulás pár nap múlva pénteken. Hmm, de ekkor még a légitársaság le
sem volt szerződve a budapesti reptérrel, szóval kétséges volt az első
járatuk indulása.
Péntek reggel 06:30-ra volt kiírva az indulás. Csütörtök este még nem
tudtam, hogy elindulok-e valójában vagy sem. Tipikus eset ha én ide
felé veszem az irányt :P
Rendeltem taxit hajnali 4re, foglaltam szállást is. Max. bukom az első
éjszaka árát alapon.
Hajnalban a taxistól még úgy váltam el a reptéren, hogy ne menjen
messzire, mert 1. meglesem, hogy tényleg a T2-ről indul-e a járat,
2.lehet, hogy haza is kell vinnie, ha nem utazom. Csak mosolygott,
pedig pedig...kérdéses volt ez a szitu.
Becsattogtam a reptérre kicsi csomagommal. Check-in még ki sem
nyitott, hát leültem egy székre, ami nem csak kényelmetlen, de kevés
is van belőle. Szóval örüljek, hogy egyáltalán le tudom tenni  a
fenekem. Elmajszolom a kis szendvicsem, amit otthonról vittem, mert
tudtam, hogy a mi fantasztikus repterünkön ilyen korai órában még
zárva lesz az  egyetlen kávézó. Közben kinyit a londoni Ryanair járat
check-in pultja és elkezd föl-alá mászkálni egy kopasz, mosolygós
fazon. Aki  angolul érdeklődik mindenkitől, hogy ki, merre, miért,
stb. Na, mondom, ez lesz a ryanaires fazon, és tényleg...tőlem is
kérdez, szépen válaszolgatok, összekapom a cuccom és vonulok a
check-inhez, ahol széles vigyorral közlik velem, hogy én vagyok az
első becheckoló utas az első járatra. Juhuuj, nyissunk pezsgőt (mondom
 én), ezt a lapot már nem veszik...nem baj, korán van még.
Szerencsére a feladandó poggyászom benne van a súly és méretkeretekbe.
Huh,  komoly stressz ez így reggelre, mert a túlsúly díja 20eur/1kg.
Majd beközlik, hogy nem lehet ám a kézipoggyászom és a retikülöm
külön, mert akkor külön kézipoggyász díjat kell fizetnem
(eur50/poggyászka), szépen nyomjam bele a retikült a kis táskába. Nem
mindegy? Méretben, kilóban benne vagyok szépen, akkor miért fáj nekik
ha egyik a vállamon, másik a kezemben?
De oké, értem én,  a szabály az szabály. Logisztikai managert
megszégyenítő módon összecuccolom a kettőt. Visszahúzok a pulthoz, így
már mindenkinek tetszik, vigyorgás és kész, mehetek is  tovább a
security check-re. De mögöttem egy 40es hölgy áll, akinek túlsúlya van
és szakmabeli, valahonnan ismerjük is egymást ezt már megdumáltuk
sorban állás közben). Kicsi ez a világ, az én fejem pedig
megjegyezhetően feltűnő fajta. Hölgy bőröndje kinyit, kipakol, Segítő
szándékkal maradok mellette. Felveszek 3 db pulóverét és magamra kötöm
 az egyik nagy sálját is, ő is hasonlóan beöltözik. Így már ok a
bőrönd súlya, mi pedig úgy nézünk ki mint 2 hóember. Securitynél már
röhögnek,  hogy megjöttek a fapadoson utazók :P

Tranzitban már alig marad időnk, mert eltököltünk a poggyásszal.
Irány a beszállítás. Reptér siralmasan üres, pedig ilyenkor sok  ember
szokott itt lenni, hisz indultak a menetrend szerinti reggeli Malév
járatok. Még mindenfele kint a Malév logók és reklámok. Ilyenkor elkap
a szomorúság, nekem mint szakmabelinek nagy szívfájdalom ez sok
szempontból :(
Legutóbb is velük utaztam Párizsba...na, mindegy. Az élet megy tovább.

Sosem utaztam még fapadoson, sokkol, hogy még a beszállításnál is
külön megmérik kis ráhúzós papír dobozka segítségével, hogy nem
nagyobb e a kézipoggyászunk a kelleténél és ha mertünk volna bármit
venni  a duty free shopban (esélyünk sem volt), akkor az is plusz
csomagnak számít ám és fizethetünk érte. Vááhháá, ez kész!
Hihetetlen, hogy ezen mennyit kereshetnek. OK, a repjegy fillérekért
van, és valamin be kell hozniuk az árát, de akkor is. Jobb időket
megélt, régi Malévos hölggyel megdumáljuk, hogy ez a Malévnél nem
volt, és minden szebb és jobb volt anno. De most mit csináljon,  itt
ez a szabály. Nem ő tehet erről az egészről és látom  a szemében a
könnycseppet, hogy szar az élet...
Ezen a ponton még mindig nem hiszem  el, hogy elrepülünk. Megkezdődik
a gépbe terelés. Elsőre úgy tűnik, hogy csápon keresztül, majd lefele
vezető lépcsőre navigálnak. Supsz, ki a reptér betonjára, laza séta a
kicsit távolabb álló géphez, ami fura, hisz ez veszélyes is és
szabályos ez így egyáltalán? Szerintem nem, de mindegy is. Én vagyok
az elkényeztetett cuncika, aki eddig a menetrend szerinti járatok
kényelmét élvezte és nincs szokva a fapad valóságához, szóval
kussolok.

Gépen a köv. sokk, nincs személyre szóló ülőhely (csak előre fizetett
díj ellenében) és mindenki oda ül  ahova akar, mint a buszon.
Utolsó 4 sorba nem szabad ülni, ezt közli a stewardess érces hangon.
Mai napig nem értem, hogy miért nem lehetett...elfogadtam a helyzetet
és kész. Ekkor már merek kör sms-t dobni, hogy elutaztam, holnap nem
megyek dolgozni, 3 napig ne keressetek, stb.

Jönnek a válasz sms-ek szépen sorban. Ildi tesóm még fel is hív, hogy jó utat kívánjon, szegénykém ilyenkor már dolgozik...